nucls:
igazából már egy jó biciklis útfestés is sokat dobna a dolgon, valami ehhez hasonló: www.bicycling... (2013.10.30. 20:05)Vas Népe: Elkerekeztek Zanatig
IGe:
A Csipcsirip hírügynökség szerint további államfiatalítási tervek vannak kilátásban. Elemzők szeri... (2012.08.20. 17:21)Államalapítás ünnepe Szombathelyen
Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadta a Zanati út végén található körforgalomtól a Zanati városrészig építendő kerékpárút tervét.
Az LMP szerint a tervezet bicikliút jelenlegi formájában felesleges, rossz és balesetveszélyes. Helyette a körforgalomnál a biciklis és a gyalogos átvezetést kellene megoldani, illetve a meglévő Zanati úti kerékpárutat kéne biztonságossá tenni.
A meglévő problémák bemutatására közös kerékpározásra hívjuk az érintett lakókat, a helyi bicikliseket, valamint a döntéshozókat.
Gyülekezés: 2012. július 5-én (csütörtökön) 16.15-kor a Szent Márton templom előtti parkolónál
Ellátás nélkül maradhatnak a kistelepülések az egészségügyi átalakítás miatt.
Így nyilatkozott Szilágyi László, aki a Markusovszky-kórház bejáratánál tartott sajtótájékoztatót. Az LMP országgyűlési képviselője aggályosnak nevezte, hogy az ágazat még mindig alulfinanszírozott, nincs fedezete az orvosok béremelésének, és a gyógyszerkasszából történő drasztikus pénzkivonásnak is súlyos következményei lehetnek. A párt költségvetési módosító indítványt nyújt be, amely 88 milliárdos többletforrást tartalmaz az egészségügy számára.
Körkép - A Jobbik és az LMP is a kis kórházak megmentéséért kampányol. Pénteken Szombathelyen és Körmenden is sajtótájékoztatót tartottak országgyűlési és városi képviselők.
2012. június. 29. péntek | Szerző: Simon Erzsébet
A körmendi Jobbik-irodában tartott sajtótájékoztató elején Takó Péter, a körmendi Jobbik alelnöke beszámolt a körmendi kórház érdekében indított aláírásgyűjtésről. Elmondta, hogy a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, ennek köszönhetően egy hét alatt több mint négyezer aláírás gyűlt össze, de sok helyről még nem érkeztek vissza az ívek. Utalt arra, hogy Bebes István polgármester nem állt ki elég határozottan a város kórháza érdekében az Országgűlésben, e témában egyetlen felszólalása sem volt. Auer Miklós körmendi jobbikos önkormányzati képviselő ismertette a csütörtöki képviselő-testületi ülésen történteket, miszerint a kórház érdekében általa elmondott interpellációra nem kapott érdemi választ a polgármestertől. Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik körmendi születésű Vas megyei elnöke hozzátette, hogy közvetlenül július elseje előtt is sok a bizonytalanság a kórház jövőjét illetően, a szülészet és az aktív belgyógyászat megszűnése viszont véglegesnek tűnik. Az aláírás-gyűjtési tapasztalatok alapján úgy döntöttek, hogy július 6-áig gyűjtik a szignókat, remélve, hogy az illetékesek meghallják a nép hangját, és felülbírálják az elképzeléseiket.
Szilágyi László, az LMP országgyűlési képviselője, a parlament egészségügyi bizottságának tagja a megyei kórház előtt és Körmenden is bírálta a kormányzatot, amiért a kórházak átszervezését nem előzte meg az alapellátás és a járóbeteg-ellátás fejlesztése. Országjáró körútja során azt tapasztalta, hogy a helyiek mindenütt ragaszkodnak a kórházukhoz. Úgy véli, az egynapos ellátással csak hitegetik a polgárokat, mivel ennek nincsenek meg a feltételei.
Szilágyi László, az LMP országgyűlési képviselője, a Parlament Egészségügyi Bizottságának tagja holnap, június 29-én (pénteken) Szombathelyre látogat.
A Lehet Más a Politika képviselőjének programja a következőképpen alakul:
11.30-kor sajtótájékoztató a Markusovszky Kórház főbejárata előtt
13.00-kor látogatás a Humán Civil Házba
15.00-kor bekapcsolódás a Szombathelyi Egészség-napok keretében zajló Együtt az emlőrák ellen figyelemfelhívó sétába, mely a NYME SEK épületétől a Weöres Sándor Színház épületéig tart.
Szilágyi László szombathelyi programjára várjuk az LMP szimpatizánsait és valamennyi érdeklődőt!
(...) Horváth Zoltán az LMP képviselője szeptember elején, őszbe hajlóan utazgat majd családjával. Konkrét tervei még nincsenek. Bár meglehetősen szűkszavú volt, azt elárulta, hogy inkább hazánkban barangol majd, és leginkább a hegyvidék vonzza. (...)
Parázs vitákkal vette kezdetét a szezonzáró közgyûlés, ám később csitultak a kedélyek. A városatyák tárgyaltak – egyebek mellett – városunk közbiztonsági helyzetérôl, a térfigyelő kamerarendszer kiépítésérôl és az önkormányzati cégek veszteségpótlásáról is. Van a városnak folyószámla-vezető bankja.
Horváth Zoltán (LMP) napirend elôtt kért szót. A városatya a muravidéki magyarság helyzetérôl beszélt, kiemelve azt, hogy az ott élô magyarok támogatása is fontos feladat. (...)
Az ellenzék azt javasolta, hogy egy hét múlva csütörtökön, rendkívüli közgyűlésen tárgyalja meg a költségvetés módosítását a közgyűlés. Szakály Gábor szerint az ellenzék megkezdte a kampányt, „összenőtt, ami összetartozik” – hangoztatta a politikus, utalva arra, hogy az MSZP–SZTKE, a Jobbik és az LMP is egy véleményen volt a kérdésben. (...)
Horváth Zoltán a kirívóan közösségellenes magatartásról szóló rendelet kapcsán elmondta: furcsa, hogy megbüntetik azt, aki nem nyírja le a füvet a háza előtt, miközben a parkfenntartó sem végzi el ezt a munkát közterületen. Az LMP képviselője sérelmezte, hogy a költségvetés módosítását bizottsági egyeztetés nélkül terjesztette be a városvezetés, és a rendkívüli közgyűlésre vonatkozó ellenzéki indítványt is elutasították. Szerinte a kötelező képviselői fogadóórák számát évi kettőről tízre kellene növelni, így kevesebben jelennének meg magánjellegű problémákkal a közmeghallgatáson.
Szombathely - A csütörtöki közgyűlés után négy sajtótájékoztatót tartottak péntek délelőtt: egyet a polgármester, egyet-egyet a Jobbik, az LMP és az MSZP. Mindenki a maga szemszögéből értékelte a nyári szünet előtti utolsó szombathelyi képviselő-testületi ülést.
2012. június. 22. péntek | Szerző: Peltzer Géza
Abban az ellenzéki pártok egyetértettek, hogy a költségvetés gyors módosítása nem volt korrekt a város részéről. Olyan szervezetek, klubok kaptak plusztámogatást (Haladás VSE, Haladás Futball Kft., Falco kosárcsapat, Városfejlesztési Kft.), amelyek esetében előzőleg ki kellett volna kérni a szakbizottságok véleményét, de csak a gazdasági bizottság tárgyalhatta meg az előterjesztést, az is csak reggel nyolckor.
- Úgy osztottak ki 100 milliós támogatást a város nehéz anyagi helyzetében, hogy ezt nem volt idő rendesen megvitatni - mondta az LMP-s Horváth Zoltán. (...)
Horváth Zoltánnak ugyanaz volt véleménye a kirívóan közösségellenes magatartásról szóló rendelet kapcsán, mint a Jobbiknak: a városnak kellene először példát mutatnia.
Az LMP-s képviselő fogalmazott a legélesebben a költségvetés módosítása kapcsán. Nemcsak azt nehezményezte, hogy a tervezetet sürgősséggel fogadták el, de – ahogy fogalmazott - szerinte a 100 millió forintot „néhány perc alatt eltapsolták”.
Mint megtudtuk, a költségvetés módosításának legnagyobb részét a sportkuboknak juttatott pénzek tették ki, illetve egy nagyobb összeg a bezárásra ítélt városfejlesztési cégnek is jutott.
A politikus beszámolt arról a csütörtökön leszavazott kezdeményezéséről is, amely arra kötelezte volna a képviselőket, hogy havonta tartsanak fogadóórát. (Jelenleg évi kettő a kötelező, de akad közülük, aki ezt sem abszolválta.)
A tájékoztatók sorát az LMP-s Horváth Zoltán zárta. A képviselő úgy véli, a közgyűlés lassan indulhatna a Pécsi Országos Színházi Találkozón is, mert egyre gyakrabban sikerül olyan előadásokat tartani, melyek tragédiába fulladnak. A képviselő nehezményezte, hogy a költségvetés módosításáról csak sürgősségi indítványként, sebtében tájékozódhattak.„Talán már a nyaralásukat tervezték a város vezetői, ezért sietnek?” – tette fel a kérdést. A büdzséről szólva Horváth megjegyezte: a közgyűlés pár perc alatt tapsolt el több mint 100 millió forintot, miközben az összes ellenzéki képviselő azt kérte, üljenek össze a jövő héten, hiszen addigra részletesen át tudják nézni az anyagot.
Az első próbálkozásra kátyúba ragadt közösségellenes cselekedetekről szóló napirendi pont kapcsán a politikus kiemelte: miközben a fűnyírásra, ároktisztításra kevesebb figyelmet fordító embereket megbüntethetik, nagy kérdés, vajon szankcionálják-e például a Szompark-ot a derékig érő gaz, vagy a SZOVA Zrt.-t a téli érdesítés elmaradása miatt.
Horváth az SZMSZ módosításához fűzött saját javaslatára is kitért. A képviselő szerint nagy probléma, hogy a közmeghallgatásra a képviselők több mint fele el sem ment. Pedig akkor több felszólaló is szóba hozta, hogy a városatyák nem tartanak fogadóórát. Horváth szerint az SZMSZ kimondja: évente legalább két fogadóórát köteles tartani minden képviselő, ezt egyébként ketten tavaly meg is szegték, hiszen egyetlen alkalommal sem találkoztak hivatalos formában a választóikkal. Az LMP politikusa ezért azt vetette fel, hogy minden képviselő tartson legalább évi 10 fogadóórát, ám ezt is leszavazta a fideszes többség.
A már említett zanati bicikliút kapcsán pedig Horváth azt mondta, az elsődleges probléma nem más, mint hogy a körgyűrűvel egy szintben próbálnák átvezetni a kerékpárosok forgalmát. Ez a képviselő szerint balesetveszélyes, ezért mindenképpen szükséges a már említett aluljáró megépítése, melynek ötletét két fideszes bizottsági elnök, Szakács Dávid és Lendvai Ferenc is támogatta.
Horváth Zoltán, az LMP szombathelyi önkormányzati képviselője április 20-án fordult Szombathely Megyei Jogú Város Városüzemeltetési Osztályának vezetőjéhez a szombathelyi Alkotás utcai parkban tapasztalható gondatlan parkfenntartás miatt.
A környékbeli lakók ugyanis arra panaszkodtak, hogy Szombathelyi Parkfenntartó és Temetkezési Kft. munkatársai a fűnyírás során rendszeresen megsértették a fiatal fák és a sövényt alkotó fagyalok kérgét. Emiatt az Éhen Gyula szobor melletti tulipánfa az idén már ki sem hajtott.
A parkban a nem szakszerű fűnyírás, parkfenntartás során az elmúlt egy-két évben a következő növények pusztultak el:
1 db tulipánfa
1 db tiszafa
6 db madárberkenye
4 db fás szárú peónia
rengeteg fagyal
A tulipánfa kivételével a többit (75 fagyalt) a környék lakói társadalmi munkában ültették
A hivatali tájékoztatás nemrég érkezett meg. Ez alapján a parkfenntartást végző céget figyelmeztették a gondosabb munkavégzésre és kötelezték az elhalt növények pótlására.
Horváth Zoltán, a Lehet Más a Politika szombathelyi önkormányzati képviselője 2012. május 22-én (kedden) 16.30-tól 17.30-ig az Oladi Művelődési Központban (Szombathely, Simon István utca 2-6.) tart fogadóórát, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Az LMP Szombathelyi Csoportja azt szeretné, ha a városi színházbarátok maguk is megismerhetnék mindhárom pályázó koncepcióját, ezért az összes pályamű nyilvánosságra hozatalát kéri
Szombathely Megyei Jogú Város által a Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatára hárman jelentkeztek. Dömötör Tamás és Jordán Tamás a szinhaz.hu internetes oldalon már közzétette dolgozatát.
Az LMP Szombathelyi Csoportja szerint fontos, hogy a harmadik, Koltay Gábor által írt pályázat is nyilvánossá váljon, hogy ne csak a döntéshozók, de a helyi színházbarát közönség, valamint minden szombathelyi megismerhesse az összes benyújtott koncepciót.
Az LMP szerint a szombathelyi színház meghatározó jelentőséggel bír a város kulturális életében, így mindenkinek joga van arra, hogy az összes elképzelést megismerhesse. A fentiek miatt kérjük Koltay Gábort, hogy ő is tegye nyilvánossá pályázatát!
Vas megyei körútját folytatva Schiffer András Bejcgyertyánosra is ellátogatott
A látogatás különlegessége az volt, hogy a 2010-es országgyűlési választásokkor Bejcgyertyánoson kapta az LMP országos listája a legjobb arányú szavazatot (kb. 30%).
A Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőjét Horváth Péter, a település alpolgármestere fogadta, aki bemutatta Bejcgyertyánost, illetve a Teleházat, ahol az önkormányzat is működik.
Schiffer András május 5-ei Vas megyei körútjának második állomása Bögöte volt, ahol találkozott Patyi Elemér polgármesterrel, illetve megtekintette Batthyány Ervin anarchista grófról szóló kiállítást.
Bozzait elhagyva 12 órára érkezett az LMP képviselője Bögötére, ahol fogadta Patyi Elemér, a település önkormányzati képviselője, aki egyben a Szolidaritás a Vidékért Mozgalom megyei önkormányzati képviselője is.
Ebéd közben beszéltek a vidék problémáiról, majd a falu polgármestere megmutatta a gróf Batthyány Ervinről elnevezett Művelődési Házat. A gróf, aki a századelő anarchista nézeteinek híve és hazai képviselője volt, a jelenlegi művelődési házban a falusi gyermekek számára iskolát alapított, valamint Szombathelyen és Bögötén szociáldemokrata újságot jelentetett meg.
Schiffer András megtekintette a grófról szóló állandó kiállítást is. A kiállítás emlékkönyvébe a következő sorokat jegyezte:
"Tisztelet Bögötének, hogy őrzik Batthyány Ervin és a reformista, a századelő anarchista útkeresésének emlékét.
Schiffer András
LMP, országgyűlési képviselő"
A művelődési ház előtt a képviselő megtekintette a nemrégiben avatott Nadler Herbert szobrot is. Herbert Batthyány gróf számtartója volt, majd vadászati szakíró és aFővárosi Állat- és Növénykert igazgatója lett.
2012. május 5-én és 6-án Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője Vas megyébe látogatott, ahol több településen is járt. Szombaton 10.30-kor érkezett Bozzaiba, ahol Csizmadia Fannival az LMP önkormányzati képviselőjével találkozott.
A 2010-es önkormányzati választások során a kicsivel több, mint 300 lelkes Bozzai képviselő testületébe Csizmadia Fanni is bekerült, aki a Lehet Más a Politika színeiben mérettette meg magát.
Schiffer András személyében a településen először járt országos LMP-s politikus. Csizmadia Fanni fogadta az egykori frakcióvezetőt, majd végigkísérte a falun. A rövid séta során beszéltek Bozzai főbb problémáiról, illetve azokról a helyi kezdeményezésekről, amik az LMP-s önkormányzati képviselő nevéhez fűződnek.
Schiffer András megtekintette a helyi óvoda épületét, valamint a polgármesteri hivatalt, illetve ellátogatott a helyi templomba is.
Szombathely - Vas megyben töltötte a hétvégét Schiffer András LMP-s politikus. Több települést is felkeresett, a párt zöld fordulat programját népszerűsítette.
2012. május. 06. vasárnap | Szerző: Kozma Gábor
Az LMP-s politikus sűrű programot bonyolított le Horváth Zoltán szombathelyi városi képviselő társaságában a hétvégén. Számos lakossági fórumon vettek részt Kőszegtől Celldömölkig, Csákánydoroszlóig. Ez utóbbi helyet már csak azért is figyelemre méltatta a politikus, mert egyik felmenője innét származik. Mint mondta, az országjárást már tavaly elkezdte, cél a 2014-es választásokra való felkészülés.
- Programunk, a zöld fordulat igazi alternatívát kínál egy olyan országban, amely permanens válsággal küzd. A fordulat új reményt hozhat és tartást adhat a nemzetnek. Jók a vasi tapasztalataim. Bögötén egy olyan polgármesterrel találkozhattam, aki a maximumot képes kihozni faluja javára. Patyi Elemér úr és társai elismerést érdemelnek, mert tiszteletre méltó, ahogy a településüket fejleszteni tudják az elvonások földjén. Hasonló tapasztalatokat szereztem Bejcgyertyánoson és Bozzaiban is - mondta.
Schiffer András szerint ma nincs baloldal Magyarországon, így az elmúlt időszakban álbaloldali kormányok vezettek. Mégpedig teljes mértékben kiszolgálva a zsákutcába vezető neoliberalizmust. Mint mondta, baloldalinak olyan személyiség nevezhető, mint Batthyány Ervin gróf, akiről Bögötén intézményt neveztek el, életútja kiállításon látható.
Dr. Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője, korábbi frakcióvezetője május 5-én (szombat) és 6-án (vasárnap) Vas megye településein tart nyilvános lakossági fórumokat és kitelepüléseket.
Május 5. (szombat)
15.30-tól 16.30-ig Celldömölk, Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár (Dr. Géfin tér 1.): lakossági fórum
17.00-tól 18.00-ig Sárvár, Hild park: utcai fogadóóra
19.00-tól 20.00-ig Kőszeg, Hotel Portré (Fő tér 7.): lakossági fórum
Május 6. (vasárnap)
10.00-tól 11.00-ig Szentgotthárd, Club 3-as Étterem (Mártírok u. 1.): lakossági fórum
14.00-től 15.00-ig Körmend, Taverna Söröző és Pizzéria (IV. Béla király utca 1.): lakossági fórum
A nyilvános eseményekre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Horváth Zoltán (LMP) szerint a legkáoszosabb közgyűlés után vagyunk. Mint mondta, a napirend elfogadása után jutott eszébe a városvezetésnek, hogy nem szavazták meg a sürgősségi ügyek felvételét, ezért újra szavaztattak. A kollégiumi rendszer átalakításánál a Fidesz nem figyelt oda, és nem volt meg a többségük, sok csűrés-csavarás után fél óra múlva itt is újra szavaztattak.
A víztorony bérletbe adásánál egy jó óra eltelt, majd mindent megszavaztak, aztán mindennek az ellenkezőjét is. Horváth Zoltán úgy vélte, a városvezetés sem tudta követni a dolgokat, de ez már megszokottá vált.
Előhozta a színház igazgatói pályázatát, szerette volna, ha nyilvánosságra hozzák a neveket. Az viszont már látszik, hogy a szakmai bíráló bizottság összetétele nem teljesen elfogadható. Az egyik szakmai szervezet ugyanis Nemcsák Károly feleségét delegálta, miközben tudott dolog, hogy Koltay Gábort (az egyik pályázó - a szerk.) Nemcsák miatt rúgták ki a József Attila Színházból.
Az LMP-s képviselő kritizálta a parkfenntartási kft-t is. Egy teljes költségvetési éven már túl van a cég, világosan látható, hogy nem teljesült a cég alapításánál meghatározott cél, a parkgondozás nem lett sem gazdaságosabb, sem hatékonyabb. Kiemelte, hogy ezt a cég is leírja a tájékoztatóban, mert sorolják, milyen feladatokat adnának át másoknak. Így náluk csak a virágültetés és a fakivágás maradna.
Nem volt gazdája a napirendeknek, és a szavazások menetét sem mindig sikerült követni - hangzott el az ellenzék részéről a közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon. Kritizálták az önkormányzati tulajdonú, veszteséges cégek működését is. (...)
Horváth Zoltán szerint furcsa, hogy a színházigazgatói pályázatokat bíráló szakmai bizottságban Nemcsák Károly felesége is helyet foglal, aki miatt az egyik pályázót, Koltay Gábort korábban elbocsátottak egy másik színházból. Az LMP képviselője szerint nem teljesültek a parkfenntartó kft. létrehozásakor kitűzött célok, a vállalat nem működik hatékonyan, továbbá fotókkal tanúsította, hogy a munkákat is szakszerűtlenül végzik el. A víztoronyról szólva a képviselő azt mondta: a telefonos cég által fizetett bérleti díjat a létesítmény rendbehozatalára kellene költeni.
A Szombathelyi Televízió videójának megtekintéséhez kattint ide:
Pénteken négy sajtótájékoztatón vettünk részt, hogy kiderüljön, nekünk és olvasóinknak is jó döntés volt, hogy nem ültük végig Szombathely városának csütörtöki közgyűlését. A sajtótájékoztatók viszont nem voltak haszontalanok.
Hogyan értékelték a csütörtöki közgyűlést a pártok képviselői?
„Verseny kezd kialakulni a szombathelyi közgyűlések között, hogy melyik a legkáoszosabb. Ez dobogós helyet biztos, hogy elért” – Horváth Zoltán (LMP).
(...)
LMP: Színház és parkfenntartás
Horváth Zoltán képviselő (LMP) arról számolt be, hogy talán ő volt eddig az egyetlen, aki elolvasta mind a három színházigazgatói pályázatot. (Sajtóértesülések szerint Jordán Tamás mellett Koltay Gábor és Dömötör Tamás pályázatáról van szó.)
A képviselő véleménye szerint a pályázat „több körös” lesz. Ő egyiket sem találja átütőnek, ugyanakkor mind a három egymástól teljesen elütő koncepciót takar.
Horváth Zoltán szerint nem túl szerencsés, hogy a bírálók között van annak a Nemcsák Károlynak a felesége, aki miatt kirúgták Koltay-t egy budapesti színház éléről.
A végleges döntést – a szakmai bizottság véleményéra alapozva - a májusi közgyűlés hozza majd meg.
Az LMP képviselője élesen kritizálta a városi parkfenntartó cég tevékenységét, mondván, nem teljesült az a cél, ami miatt létrehozták. A parkfenntartási tevékenység sem gazdaságosabb, sem hatékonyabb nem lett.
Péntek délelőtt a szombathelyi közgyűlés utáni sajtótájékoztatókat tartottak. A képviselők többsége egyetértett abban, hogy a csütörtöki ülést a káosz jellemezte.
2012. április. 27. péntek | Szerző: Bajdó Bettina
Horváth Zoltán (LMP) szerint is káosz volt a csütörtöki ülés. A kollégiumi rendszer átalakításával és a víztorony bérbeadásával kapcsolatban nehezen követhető volt, hogy éppen mi is történik. A képviselő szerint a parkfenntartó cég nem végzi rendesen a munkáját, emiatt ő is kap lakossági bejelentéseket.
Javaslat az Idősbarát Önkormányzat pályázat beadására és Víztorony védelmére, érdeklődés a Parkfenntartó Kft. hatékonyságáról és gazdaságosságáról, valamint a mezőőri szolgálat fenntartásnak megalapozottságáról. Többek között a fenti témákban szólalt fel az LMP szombathelyi önkormányzati képviselője, Horváth Zoltán a 2012. áprilisi Közgyűlésen.
A közgyűlést a szokásnak megfelelően több helyi médium is követte, akik az LMP-s felszólalásokról is hírt adtak:
Az LMP Szombathelyi Csoportja örül, hogy a Magellán Center projekt felelőse végérvényesen eláll a tervezett pláza építésétől
Az LMP Szombathelyi Csoportja szerint a város több pontján található már olyan pláza jellegű bevásárlóközpont, vagy hipermarket, amelyek kielégítik a vásárlói igényeket. Újabb, hasonló jellegű központ felállítása felesleges.
Az LMP véleménye szerint a helyi kiskereskedőket, termelőket kellene inkább helyzetbe hozni. Ezért nyújtott be a párt önkormányzati képviselője még tavaly olyan javaslatot, amellyel megnőttek a helyi őstermelők árusítási lehetőségei.
A Lehet Más a Politika szerint a Magellán Centerhez hasonló jellegű újabb bevásárlóközpont nem támogatható, így Városfejlesztési Bizottság által nemrégiben tárgyalt elképzelés sem, mely szerint az egykori cipőgyár helyén valósulna meg egy gigantikus méretű pláza.
Az ökopárt örvendetesnek tartja viszont azokat az elképzeléseket, melyek szerint a Magellán Center helyett a beruházó olyan ingatlanokat építene, amelyek a klímavédelmi szempontokra is figyelve passzív, napelemmel felszerelt lakások és irodák lennének.
Ha az elkövetkező napokban nem történik valami, a Herényi Virágútra érkezőket az esemény egyik kiemelt pontján, a Béke téren egy nagy kupac, lomtalanításból hátrahagyott szeméthalom fogadja majd
Szombathely egyik legkiemelkedőbb rendezvénye, a Herényi Kulturális és Sportegyesület által magas színvonalon megvalósított „Herényi Virágút” a hétvégén 10. alkalommal kerül megrendezésre. Az eseményre remélhetően az előzőévekhez hasonlóan nagy számban érkeznek érdeklődők a városból, a megyéből, de az ország távolabbi településeiről is.
Szomorúan tapasztaljuk azonban, hogy a Virágút egyik kiemelt pontján, a Béke téren nem csak letört támlájú pad, de egy nemrég lezajlott lomtalanításból hátramaradt szeméthalom is fogadja majd a rendezvényre érkezőket, ha nem történik valami.
Bár a hátrahagyott szemét között található olyan veszélyes hulladék, amit a lomtalanítást végző cég nem szállíthatott el az akció során, mégis kérjük a SZOVA Zrt-t, hogy eltűntetéséről gondoskodjanak még a hétvége előtt, hogy az ide érkezők emlékeiben egy virágba boruló város és ne a szemétkupac képe maradjon meg!
Szombathely, 2012. április 25.
György István, a Szombathely–Herény Kőrösi Csoma Sándor Természetjáró Környezet és Természetvédő Egyesület elnöke
Horváth Zoltán, a Lehet Más a Politika szombathelyi önkormányzati képviselője